A szellemjárta csatamező2014.01.14. 16:15, Juni
Egyesek szerint az USA leginkább szellemjárta helyei közé tartozik a gettysburgi csatamező. A polgárháború legvéresebb csatájában közel 8000 katona vesztette életét, több tízezrek sérültek meg 1863. július 3-án.
Számos bejelentés érkezett katonák szelleméről, csatazajról, némelyiket még rögzítették is.
A látogatók beszámoltak arról, hogy láttak, sőt, egyesek még beszélgettek is ezekkel a fantomalakokkal a múltból, amelyek rejtélyes módon köddé váltak távozásukkor. Sikolyokat, nyögéseket, golyózápor és ágyútűz hangját hallották - rendszeresen hallják a véres csata moraját és olykor, még rögzítik is azt. Az egyik legimpozánsabb szellemvideót a Háromszög mezőn készítette Tom Underwoow 2001-ben.
A szellemek gyakran feltűnnek a csatamező köré épített házakban, beelértve a Farnsworth Fogadót a Gettysburgi Főiskola mellett.
JEREMY SZELLEME A FARNSWORTH FOGADÓBAN
Amerika nagy kísértetjárta helyei közé sorolják a Farnsworth Fogadót. Az 1810-ben épült téglaépületet a helyiek szerint a polgárháborúban elhunyt katonák szelleme kísérti. Rengeteg ember - beleértve a személyzetet és a vendégeket - igazolta, hogy tényleg valami furcsa dolog zajlik azon a helyen.
A barátom Jerry gyakran látogatja Gettyburgöt, így néhányszor a Farnsworth-ben maradt. Néhány évvel ezelőtt a Sara Black szobában töltötte az éjszakát, a fogadó legújabban épített szárnyában. "Az ágyon feküdtem, amikor hirtelen rázkódni kezdett" mondta. "Jó kis meglepetés volt, főleg hogy az ágy igen nehéznek tűnt."
2009 márciusában Jerry újra visszatért a Farnsworth-be a barátnőjével, Debbel, de ezúttal a McFarlane szobát vette ki. A szárny még a kezdetekkor épült, és egy kisfiú szelleme kísérti, Jeremy. "Vasárnap reggel volt, délelőtt 11-re kellett volna kijelentkeznünk" mondja Jerry. "Semmi paranormálisat nem tapasztaltunk a szobában. Épp kiszálltam a zuhany alól, amikor megkértem Jeremy-t, tudna-e valami jelet adni Deb számára a jelenlétéről, mielőtt elmegyünk. Amikor kinyitottam az ajtót és kisétáltam a fürdőből Deb megkérdezte tőlem, hogy ez volt-e az első alkalom, hogy kijöttem a fürdőből. Hallotta, amint valaki a fürdőtől a szekrényig sétál. Nem álmodta, azt mondta itt volt a szobában. Aztán elmondtam neki mit kértem Jeremy-től. Véletlen egybeesés lenne? Nem hiszem. Úgy tűnik Jeremy vagy valaki más épp erre járt és meghallgatott engem."
|