Pennhurst Elmegyógyintézet2013.10.19. 14:42, Juni
A Pennhurst Állami Iskola 1908-ban nyitott meg és közel 60 évig virágzott, amíg az embertelen bánásmód felszínre nem került. A következő évtizedben ezekről az állításokról bebizonyosodott, hogy igazak, így 1986-ra a teljes komplexum elhagyatottá vált és pusztulásra volt ítélve. Miközben az épület kezdett az enyészeté lenni, ötletelni kezdtek, hogyan használhatnák ki az épület adta lehetőségeket. Semmit sem találtak ki, amíg...
Kelet-Ausztria hegyei közt fekszik Neustadt városa, ami híres az orvosi kutatási létesítményeiről. Dr. Heinrick Chakajian egyike volt azoknak az őrült sebész zseniknek, akik részt vettek a Craniel Research megnyitóján. Az évek során Dr. Chakajian több száz operációt hajtott végre agyi sérült betegeken. De amit kevesen tudnak azaz, hogy a tehetséges doktor radikális kísérleteket végzett titkos laboratóriumában, a 30 mérföldre található Loeben városában. A sebészeti kísérleteit holttesteken kezdte, akik a testüket a tudománynak adományozták. Azonban Dr. Chakajian rájött, hogy szüksége van élő emberekre, hogy folytassa kutatását és megtalálja az agyi betegségek gyógymódját. Segítőtársai a kelet-európai börtönrabokat javasolták számára. A végrehajtási őrök boldogok voltak, hogy kiadhatják kezeikből a legrosszabb fogvatartottakat Dr. Chakajian kezébe és a megállapodás szerint sosem kerülnek vissza a társadalomba. Elítélt gyilkosok, nemi erőszakot elkövetők és szociopaták kerültek a titkos laboratórium kőcelláiba. Ekkor kezdődött meg a két évtizednyi kísérletezés kipróbálatlan gyógyszerekkel, új eljárásokkal és nyitott agyműtétekkel.
A kísérletek alatt rengeteg beteg szenvedett agyi károsodást és halt fájdalmas halált. A cellák emberekkel teltek meg, akik borzasztó kísérleti műtéteken estek át. Az osztrák kormány és az Európai Orvosi Szövetség fülébe jutott, micsoda szörnyű kísérletezés folyik a laborban, így Dr. Chakajian kutatni kezdett egy biztonságos hely után, ahol elrejthette a legnagyobb károsodást szenvedett kísérletalanyait. Több hónapnyi kutatás után rátalált egy romladozó épületre Délkelet Pennsylvaniában, Spring City közelében. Az egyköri fenséges Pennhurst Állami Iskola kapmusza amellett, hogy romokban állt és már majdnem teljesen elpusztították a vandálok, úgy tűnt, tökéletes helyszín az áldozatok számára.
Az ingatlan megvásárlásra után Dr. Chakajian megkezdte az épület felújítását abban a reményben, hogy titokban levezényelheti az átköltöztetést Loebenből Pennsylvániába. A tetőt megjavították, az ablakokat kicserélték, újrafestették, az épület pedig kezdte visszanyerni régi formáját. Hamarosan embertelen kísérletek kezdődtek meg a Pennhurst falai közt. Erős biztonsági erővel és kórházi személyzettel folytatódott a kísérletezés. Az elektromos sokkterápiát rutinszerűen az első emeleti 29B szobában, az agyi műtéteket pedig a második emeleti jól felszerelt műtőben végezték. Más kísérletek is folytak, melyek során a betegeket hosszú időre felfüggesztették, elzárták a fénytől és intenzív gyógyszeres kezelésnek vetették alá.
Több év után a Pennhurstben újra aktív élet folyt, de senki sem tudta mi folyik az épület falai közt. Egy éjszaka Dr. Chakajiant megölték, amikor tűz ütött ki az adminisztrációs épület második emeletén. Az ezt követő káoszban a fogvatartottak megpróbáltak elmenekülni, és ez alatt sok személyzeti tagot öltek meg. Néhány beteg elmenekült, és soha többé nem látták. Azonban voltak olyanok is, akiknek ez nem sikerült, így a személyzet az épület mélyén hagyva hagyta meghalni őket a véres felkelést követően. Chakajian halálával az épületet ismét elhagyatottá vált. Úgy hiszik, hogy a szökött rabok visszatértek a Pennhurstbe és a mai napig ott élnek, várva az elhagyatott épület felfedezőit. A legenda szerint Dr. Chakajian, a személyzet, és a fogvatartottak szellemei a mai napig ott vannak és folytatják kísérleteiket. Ezt az épületben eltűnt emberek száma is tanúsítja, egy jó orvos mindig keresi az új vizsgálati alanyokat.
|