A Trans-Allegheny Elmegyógyintézetet 1858 és 1881 között építették. Ez a legnagyobb kőépület Észak-Amerikában, aminek köveit kézzel vájták. A neves építés, Richard Andrews tervezte az épületet az úgynevezett Kirkbride terv szerint, ami a hosszú zegzugos szárnyak lépcsőzetes elrendezéséről kapta a nevét. Ez biztosította, hogy az épület minden része megfelelő mennyiségű napfényt és friss levegőt kapjon. Az eredeti kórházat 250 férőhelyesre tervezték és 1864-ben nyitották meg a betegek számára. Az 1950-es években 2400 beteget zsúfoltak be erre a helyre rossz körülmények között. A mentális betegek kezelésének megváltozása és az épület romlása miatt 1994-ben kénytelenek voltak bezárni.

A KORAI ELMEGYÓGYINTÉZETEK KORA

Az Észak-Amerikába érkező korai telepesek különböző hiedelmeket hoztak magukkal korábbi lakelyükről, néhány ezek közül felvilágosult, mások pedig az ősi befásult hiteket követtek. Ha az emberek a megszokottól eltérően viselkedtek úgy gondolták démonok, boszorkányok szállták meg őket, vagy egyes esetekben maga az ördög. Biztosan mindenki hallott már az 1692-es salemi boszorkányperekről. A fennmaradt történelmi dokumentumok szerint, amik beszámoltak a vádlott tüneteiről, a modern pszichológusok arra jutottak, hogy a kivégzett "boszorkányok" nagy része örült volt. A boszorkányvadászat nem számított tiltott dolognak ekkoriban.  Általános szokássá vált az egész kolónia számára.

A teljes évszázad során a gyarmati Amerikában az örült emberek kezelése szinte kivétel nélkül mindig barbári volt. Azokat, akiknek nem volt családja vagy barátai, akik felelősséget vállaltak volna értük, börtönbe zárták közönséges bűnözők közé, gyakran falhoz láncolva, meztelenül időtől függetlenül, hagyva őket fetrengeni saját mocskukban. Néhány család felelősséget vállalt értük, bár nagy részük inkább elrejtette a problémás rokonokat, ahelyett, hogy segítettek volna rajtuk. Padlásokon, rejtett istállókban, vagy földbe ásott lyukakban rejtegették őket.  Az 1770-es években építették az első kifejezetten az őrültek számára kialakított intézményeket. Ezeknek a helyeknek az volt a céja, hogy elzárják az egyént a társaldalomtól, nem az, hogy segítsék vagy próbálják meggyógyítani, mert az általános vélemény szerint az őrületet nem lehetett gyógyítani.

Az 1800-as évek nagy változást hoztak. A felvilágosultak erőfeszítéseinek hála - legfőképpen Dorothea Dixnek - a társadalom figyelmét felhívták az őrültekre, és a törvényhozókat arra kényszerítették, hogy humánusabb kezelésben részesüljenek a betegek. A század közepére elfogadták Tomas Kirkbride elméletét a gyógyító környezet megteremtéséről és ezzel megkezdődött az elmegyógyintézetek kora.

A PARANORMÁLIS TEVÉKENYSÉG

 

Már a kezdetektő fogva jellemző volt a paranormális tevékenység a Trans-Allegeny Elmegyógyintézetben. Például 666 hektáros területen állt az építmény és allítólag az építkezés alapjául szolgáltak egy szabadkőműves szekta tervei is.

 

Gyakori volt, hogy a legrosszabb betegeket ketrecekbe zárták, ahol állati módon viselkedtek és meztelenül feküdtek saját szennyükben - gyakran láncra verve.

 

Az évek során számos alkalommal megtörtént, hogy egy beteg rátámadt a többiekre. Egyszer egy ottdolgozók is meggyilkoltak. Sok női munkavállalót megerőszakoltak.

 

 

Egy alkalommal egy nővér titokzatosan eltűnt munkaideje alatt. A lány rothadó testét két hónappal később találták meg a lépcsőáz alján az épület egy eldugott sarkában.

 

Néhány évtizes működés során a nyughatatlan lelkek hangja általánosság vált. Néhány alkalmazott csak néhány napig bírta ott, miután megmagyarázatatlan zajokat hallott, mint például a hordágy nyikorgó kerekeinek gurulását a csempézett folyosón. Emellett gyakoriak a rekedt nyögések és a hisztérikus nevetések - minden szobában és emeleten. Egyszer egy "szellem" hazáig követte az orvosi személyzetet. A női pszichiáter egy beteget kezelt, aki öngyilkosságot követett el. Elhunytak, zavarodott lelkek jelentek meg a doktori szárnyban is - sőt, volt, hogy hazaköltöztek egy orvossal- a nő azt állítja a mai napig ott van vele a szellem.